Fiatalok napja - 2017.09.15.


 

2017. szeptember 15. pénteken rendezett Fiatalok Napja rendezvényen 11 megyei csapatból, iskolánk csapata 2. helyezést ért el ügyességi, szellemi csapatversenyen.


Csapattagok:


11.R:Angyal Krisztofer, Csere Dorina, Fülöp Angéla, Hettyei Emőke, Hunyadi Martin, Keller Richárd, Mezei Márk, Szőke Alex,
9.E: Förköli Petra,
9.K:Fleck Rebeka, Siskovits Botond, Bors Patrik, Fabók Nikolett, Lakner Dzsenifer, Bogdán Lívia Nagy Vanessza.

 

A csapatot Vántsa Endre tanár úr vezette.

 

KA

EUROSKILLS VERSENYEREDMÉNYEK


Simon Krisztián iskolánk volt asztalos tanulója, a tavalyi Szakma Kiváló Tanulója Verseny győztese bejutott a szakmák Európa Bajnoksága magyar csapatának 4 fős döntőjébe.

Krisztián ezzel lehetőséget kapott a Budapesten 2018-ban megrendezésre kerülő  EuroSkills Versenyen való részvételre.

 

Eredményéhez szívből gratulálunk és sok sikert kívánunk a további megmérettetésekhez!

 

 

Hné M. A.

Nyertes diákfilmünk a villanyszerelő képzésről


Iskolánk 12. s osztályos tanulói: Nagy Balázs, Lingl Bálint és Maill Ákos, a JOST Hungária Bt., a Bakonykarszt Zrt., a Pannontej Zrt. és a Pro Veszprém Nonprofit Kft. által szervezett versenyen az általuk készített villanyszerelő szakmabemutató videóval a kategória győzelmét szerezték meg.

 

Munkájukat, többek között Brányi Mária alpolgármester és Schindler Lászlóné, a VSZC főigazgatója is méltatta.

 

A képen diákjainktól balra Kugler Gyula, a Bakonykarszt vezérigazgatója, jobbra felkészítő tanáruk Ladányi Tamás látható.

 

 

 

Ezúton is gratulálunk a színvonalas munkához és a sikeres szerepléshez!

NÖN témanap - eredmények


A 2017.06.02-án megrendezett NÖN témanap során a résztvevő osztályok élményekkel gazdagodva teljesíthették a kitűzött feladatokat.

A megtekintett film alapján kitöltött totók, valamint a három helyszínen teljesített feladatok eredményeit összesítve a következő dobogós eredmények születtek:

 

1. helyezett: 13.M osztály

2. helyezett: 10.R osztály

3. helyezett: 11.S osztály

 

Grautálunk minden lelkes résztvevőnek és köszönjük a munkáját a szervezésben és megvalósításban közreműködőknek.

 

A témanapra vonatkozó felhívás értelméban a 13.M osztály nyerte a jutalomkirándulást a várpalotai Trianon múzeumba.

 

KA

SZKTV döntő eredmény


A Szakma Kiváló Tanulója Versenyen (SZKTV) Györei Pál kőműves és hidegburkoló tanuló országos VI. helyezést ért el.

 

Felkészítő tanára: Csöngei Dezső

 

A kiemelkedő eredményhez szívből gratulálunk!

 

Hné M. A.

Tanulmányi versenyeredmények - 2017. április


A  2016/2017-es tanévi Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny április 22-én rendezett debreceni országos döntőjén reál tantárgycsoportban Török Ádám (11.B) 4., Kovács Máté (9.B) 10. és Pálinkás Richárd (11.B) 15. helyen végezett.

 

Felkészítőjük: Jáger Éva, Linczmayer Éva és Nagy Györgyi tanárnők.

 

A Kenguru Matematika Versenyen a következő megyei eredmények születtek:


10. évfolyam: Fülöp Angéla - 4., Hettyei Emőke - 6., Góg Dorina - 7. és Sipos Barnabás - 10.
11. évfolyam: Piliskó Flóra - 6. és Hornung Kristóf - 7.
12. évfolyam: Varga Tamás 9.

 

Felkészítőjük: Bakai Zoltán tanár úr, Kovács Katalin és Linczmayer Éva tanárnők. 

 

Gratulálunk a szép eredményhez!

 

KA

XXIII. Nemzetközi Építész Diákkonferencia


Húsz év után újra iskolánk a szervező házigazdája a Nemzetközi Építész Diákkonferenciának.

 

A Konferencia fővédnökei: Dr. Navracsics Tibor oktatási és ifjúsági EU biztos és Dr. Márfi Gyula veszprémi érsek; védnökei: Dr. Markovszky György a VMKIK elnöke és Porga Gyula VMJV polgármestere

 

A Konferencia jelmondata: Ép lélekből épülj!, emblémája a veszprémi Gizella-kápolna Agnus Dei záróköve (lásd a képen).

 

Programja itt olvasható.

 

Az ünnepélyes megnyitóról készült képek Kállay Tamás fényképész munkája.

 

Hangvillában kiállított munkákból, vetélkedő és záró ünnepély Fotók:Kállay Tamás

 

A Veszprém TV tudósítása a megnyitóról.

A VEHIR és a VEOL beszámolója a rendezvényről.

 

A Porta Speciosa Egyesület elismerő díszoklevele.

 

A rendezvényen elért eredmények:

 

Veszprémi Helytörténeti Vetélkedő:
I. helyezett: „Aragóniai Beatrix csapata” – VSZC Táncsics SZKI: Baranyi Dávid 15.M,  Horváth Gergő 15.M, Takács Martin 13.M osztályos tanulók

 

A Porta Speciosa Egyesület Kapu pályázata:
II. díj: Horváth Gergő 15.M osztályos tanuló, mentorok: Kőszegi Lajos és Tölgyesi Ákos
II. díj: Takács Martin 13.M osztályos tanuló, mentortanár: Jécsai László 

 

A Konferencia Kápolna pályázata:
II. díj: Siffel Gábor 14.M osztályos tanuló Gizella-kápolna tablója, mentortanár: Kőszegi Lajos

 

Gratulálunk a szép eredményekhez!

 

A Konferencia projektmenedzsereTölgyesi Ákos építészmérnök-tanár

 

SZKTV versenyeredmények-Járműfényező


Az elmúlt héten került megrendezésre a Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) járműfényező szakmában.

Iskolánk két döntőbe jutott tanulója kiválóan szerepelt a megmérettetésen.

 

Illés Dávid Olivér országos IV. helyezést, míg Gáspár László országos VII. helyezést ért el.

 

Felkészítő tanárok: Erdősi Ákos, Jáger Éva

 

A kiemelkedő eredményhez szívből gratulálunk! Sok sikert kívánunk tanulóink szakmai pályafutásához!

Hné M. A.

Katasztrófavédelmi verseny - 2017


A 2017. évi Katasztrófavédelmi Ifjúsági verseny első, internetes fordulóján iskolánk csapata a 12 induló közül elsőként jutott tovább az április 12-ei pétfürdői helyszínű gyakorlati fordulóra.


A továbbjutó 8 csapat a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján is feltüntetésre került.

 

A csapat tagjai: Papp Richárd Csaba, Stanka Martin, Ring Máté, Koncz Péter

 

Gratulálunk a szép eredményhez!

Kultúrális versenyeredmények - 2017


Március 18-án rendezték Budapesten a Stefánia Palotában a Szakmai Középiskolások Kulturális Egyesület által meghirdetett versenyek országos döntőit.


A kb. 400 résztvevő közül iskolánk csapatai az alábbi eredményeket érték el:

 

Örökségünk 48 - szakgimnáziumi kategória- III. helyezés
A csapat tagjai: Papp Dániel, Plank Norman, Maill Ákos
Felkészítő: Böhm László

 

Magyarok Európában - szakgimnáziumi kategória - VII. helyezés
A csapat tagjai: Fischer Dominika, Fülöp Angéla, Kovács Rebeka
Felkészítő: Nagy Dóra

 

Magyarok Európában - szakközépiskolai kategória - IV. helyezés
A csapat tagjai: Kozma Norbert, Lennert Máté, Mészöly Martin
Felkészítő: Nagy Dóra

 

Magyarországi cigány-roma nemzetiségek - szakközépiskolai kategória - IV. helyezés
                           Diósi Krisztián
Diákunkat a zsűri külön dicséretben is részesítette, hogy egyedül is vállalta a megmérettetést.
Felkészítő: Nagy Dóra

 

Valamennyiüknek gratulálunk az elért eredményekhez!

 

Diákolimpia - 2017.03.22.


Iskolánk fiú labdarúgó csapata az V-VI. korcsoportos diákolimpia körzeti döntőjében 3. helyezést ért el.

 

A csapat tagjai: Dancsók Kristóf 12K, Gyurmáczi Roland 11B, Krausz Dávid 12S, Ludvig Tamás 11S, Sági Béla 11A, Solymosi Patrik 11A, Szaknyéri Márk 11A, Szombathelyi Patrik 12K, Takács Dániel 12S, Takács László 9S, Tóth Dávid 11R.


A csapat felkészítője: Magyar József tanár úr.

 

Gratulálunk a szép eredményhez és felkészítéshez egyaránt!

 

ÁSZÉV döntőbe jutás - 2017


Az Ágazati Érettségi Vizsgatárgyak Versenyén (ÁSZÉV) döntőbe jutott tanulóink:

 

- Rendészet szakmacsoport: Kertai Bendegúz és Győri Martina 12.R osztályos tanulók

Felkészítő tanáraik: Dr. Simon Géza, Szalai István rendőr őrnagy, Papp Ferenc


- Építészet szakmacsoport: Strenner Tamás és Virth Bence 12.S osztályos tanulók

Felkészítő tanár: Albert Enikő

 

Az eredményekhez szívből gratulálunk, sok sikert kívánunk a döntőben!

Hné M. A.

SZKTV döntőbe jutás - 2017


A Szakma Kiváló Tanulója Versenyen (SZKTV) Györei Pál kőműves és hidegburkoló tanulónk bejutott az országos fordulóba.

 

A döntő 2017. április 24-26. között kerül megrendezésre Budapesten a Hungexpo területén.

 

Felkészítő tanára: Csöngei Dezső

 

Gratulálunk a szép eredményhez! Sok sikert kívánunk a döntőhöz!

Hné M. A.

 

OSZKTV - 2017


A  2016/2017-es tanévi Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny március 3-án rendezett székesfehérvári regionális fordulójáról reál tantárgycsoportban Pálinkás Richárd (11.B) elsőként, Kovács Máté (9.B) másodikként és Török Ádám (11.B) negyedikként  jutott tovább a debreceni országos döntőbe.

 

Felkészítőjük: Jáger Éva, Linczmayer Éva és Nagy Györgyi tanárnők.

 

Gratulálunk a szép eredményhez!

 

KA

Döntőbe jutott tanulóink az SZKTV versenyen


 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Szakma Kiváló Tanulója Versenyen (SZKTV) Járműfényező szakmában döntőbe jutottak:

Illés Dávid Olivér és Gáspár László 11. osztályos tanulóink.

Felkészítő tanárok: Erdősi Ákos és Jáger Éva

Az utolsó megmérettetésre 2017. március 23-24.kerül sor a Kecskeméti SZC Gáspár András Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában.

A szép eredményhez gratulálunk, a döntőhöz sok sikert kívánunk!

 

Hné M. A.

SZKTV, OSZTV versenyeredmények


A Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) országos válogatójába jutott tanulóink:

 

Kiss Péter- Elektronikai technikus

Hornisch Mátyás Dávid- Faipari technikus

Györei Pál- Kőműves és hidegburkoló

Török Ádám Máté- Villanyszerelő

Illés Dávid Olivér- Járműfényező

Gáspár László- Járműfényező

 

A szép eredményekhez gratulálunk, sok sikert kívánunk az országos válogatóhoz!

 

 

Magyar nyelv és irodalom versenyeredmények


Simon Erhard 11.R osztályos tanuló a városi mesemondó versenyen 4. helyezést ért el.

 

Fülöp Máté 11.C osztályos tanuló "Az év diákírója 2016" versenyen különdíjat kapott.

 

Felkészítő: Donászy Judit tanárnő

 

Gratulálunk a sikeres szereplésekhez!

 

Októberi Ifjak az országos döntőben


 

2017. jan. 19-én Budapesten az ELTE Gömbaulájában a "Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve" alkalmával rendezett Országos Tanulmányi Versenyen vett részt az Októberi Ifjak 12.r osztályos csapata: Kertai Bendegúz, Récsei Péter és Váczy Kristóf

 

Felkészítő tanár: Eveli Péter

OSZKTV országos eredmények 2016.


Az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen a faipari technikusok közül Szűcs Ádám 14. v osztályos tanuló országos V. helyezést ért el.

Felkészítő tanárai: Kiss László és Kajtár Jenő



 

Az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen magasépítő technikus szakképesítésen Nagy László 14. m osztályos tanuló országos IV. helyezett lett.

Felkészítő tanárai: Tölgyesi Ákos és Stéger Zoltán

 


A kiemelkedő eredményhez szívből gratulálunk, sok sikert kívánunk a szakmák világában!

SzKTV - 2016


A Szakma Kiváló Tanulója Versenyen asztalos szakmában Simon Krisztián 11. A osztályos tanuló országos I. helyezett lett.

 

Felkészítő tanárai: Büky Gyöngyi és Sanda András

Gratulálunk!

 

OSZKTV - 2016


A  2015/2016-os tanévi Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny április 23-án rendezett miskolci országos döntőjén reál tantárgycsoportban Török Ádám (10.B) az 1. helyezést érte el.

 

Felkészítőjük: Jáger Éva és Nagy Györgyi tanárnők.

 

Gratulálunk a szép eredményhez!

 

Tanulmányi versenyeredmények - 2016


A Magyar Asztalos Tanulmányi Verseny döntőjét tartották 2016. április 14-15. között Sopronban, ahol iskolánkat két csapat képviselte.

 

A faipari technikus összetételű csapat országos IV. helyezést ért el, tagjai: Szűcs Ádám, Benkő Balázs, István Szilárd 14.V osztályos diákok.

Az asztalos tanulóinkból álló csapat országos VI. helyezést ért el. A csapat tagjai: Kovács-Bíró József, Kukoda Milán, Simon Krisztián 11. A osztályos diákok.

 

Felkészítő tanárok: Kis László, Büky Gyöngyi, Sanda András és Kajtár Jenő

 

A kiemelkedő eredményhez gratulálunk, sok sikert kívánunk a szakmai vizsgákhoz!

 

 

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenyének (SZÉTV) döntőjét 2015. április 11-12. között rendezték Szolnokon.

Iskolánkat Takács Martin 13.S és Holcsek Tamás 12.S osztályos tanulók képviselték.

 

Építészeti és építési alapismeretek tantárgyból Takács Martin 13. S osztályos diák országos VIII. helyezést ért el.

Kiemelkedő eredményével Martin a felsőoktatási intézmények felvételi eljárása során 100 többletpontra jogosult.

 

Holcsek Tamás a XXVII. helyezést szerezte meg, amely eredmény 25 többletpontot jelent számára a továbbtanulásnál.

 

Felkészítő tanár: Hajdúné Medgyesi Andrea

 

 

A kiemelkedő eredményhez gratulálunk, sok sikert kívánunk az érettségi vizsgákhoz!

XXII. Nemzetközi Építész Diákkonferencia


A XXII. Nemzetközi Építész Diákkonferencia 2016. ápr. 8-10-én Vácon került megrendezésre.

 

A Konferencián iskolánk tanulói az alábbi eredményeket érték el:

 

A nemzetközi vasútállomás építészettörténeti tablóversenyen I. díjas lett Siffel Gábor és Varga Bence (13.M).

A nemzetközi Kőkedvencem felmérési pályázaton I. díjat nyert Brunner Zsolt és Molnár Bence (14.M).

A nemzetközi építészettöréneti vetélkedőn iskolánk csapata: Horváth Petra, Kerekes Máté, Siffel Gábor III. helyezést ért el.

 

Felkészítők: Borka Sándor, Kőszegi Lajos és Tölgyesi Ákos tanár urak.

 

Az "Aranycsapat":

 

 

A kiváló szerepléshez és a felkészítéshez gratulálunk!

A hétvégén Vácott nagy büszkeség volt Táncsicsosnak lenni! Köszönet érte!

 

A Konferencia zárórendezvényén vettük át a szervezői vándorbotot, mivel iskolánkat érte az a megtiszteltetés, hogy 20 év után, 2017-ben újra a konferencia szervező házigazdái lehetünk.

 

Dr. Szilágyi János az MKIK képzési igazgatója díjat ad át Molnár Bence 14.M osztályos tanulónknak (háttérben a Konferencia vándorbotja):

 

 

 

 

 

Rendvédelmi vetélkedő versenyeredmény


2016. ápr. 6-án Pétfürdőn, a IX. járási rendvédelmi diákvetélkedőn iskolánk 10. R osztályos "Tűzfújók" csapata - Jó Árpád, Papp Richárd, Ring Máté, Stanka Martin -  I. helyezést ért el.

 

Felkészítőjük: Szalai István ny.r.őrgy.

 

A szép eredményhez gratulálunk, további sikeres versenyzést kívánva!


SZKTV országos eredmény


A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hatáskörébe tartozó Szakma Kiváló Tanulója Versenyen (SZKTV) Biró Gitta 11.C osztályos járműfényező tanuló országos VI. helyezést ért el.

Felkészítő tanárai: Erdősi Ákos és Jáger Éva

 

 

Szívből gratulálunk a kiemelkedő eredményhez!

Szeiberling-kupa - 2016


A Veszprém Városi Diáksport Bizottság által 2016.03.22-én rendezett diákolimpiai versenyen iskolánk leány röplabda csapata I. helyezést szerzett.

 

A csapat tagjai:Talabér Alexandra 12.R, Varga Cintia 11.R, Töli Alexandra 12.R, Mics Alexandra 11.K, Schmidtauer Anna 10.R és Kis Virág 11.S.

 

Felkészítőjük: Vántsa Endre.

 

Gratulálunk a szép eredményhez!

 

SZKTV, OSZTV, SZÉTV döntőseink


Szakma Kiváló Tanulója (SZKTV) asztalos: Simon Krisztián - felkészítők: Büky Gyöngyi, Kajtár Jenő

 

SZKTV járműfényező: Biró Gitta - felkészítő: Erdősi Ákos

 

Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) faipari technikus: Szűcs Ádám - felkészítők: Kis László, Sanda András

 

OSZTV magasépítő technikus: Nagy László - felkészítők: Tölgyesi Ákos, Stéger Zoltán

 

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (SZÉTV) építészeti szakközépiskola: Holcsek Tamás, Takács Martin - felkészítő: Hajdúné Medgyesi Andrea 

 

A szép eredményekhez gratulálunk és kívánunk további eredményes szereplést ill. felkészítést!

 

EP

Országos történelem versenyeredmények 2016


2016. márc. 19-én szombaton Budapesten a MH Stefánia úti Kulturális Központjában országos történelmi vetélkedőkön vett rész iskolán három csapata.

 

Kategóriák - eredmények:

 

Erdélyország - III. helyezést ért el: Nagy Balázs, Hudák Péter, Lingl Bálint 11.s osztályos tanulók. Felkészítő: Böhm László

 

Örökségünk 48 - VI. helyezést ért el: Mail Ákos, Noveczky Richárd, Virth Bence 11.s osztályos tanulók. Felkészítő: Böhm László

 

Magyarország az én hazám - VI. helyezést ért el: Fischer Dominika, Fülöp Angéla, Kovács Rebeka 9.r osztályos tanulók. Felkészítő: Nagy Dóra

 

A nagyszerű eredményekhez ezúton is gratulálunk!

 

EP

 

Szakma Kiváló Tanulója 2016


A Szakma Kiváló Tanulója Versenyen elért eredményeink a faiparban az alábbiak:

Simon Krisztián 11/ A osztályos asztalos tanulónk I. helyezettként, Szücs Ádám 14/V osztályos faipari technikus tanulónk IV. helyezettként került be az országos döntőbe, amely a Hungexpo területén kerül megrendezésre Budapesten 2016. április 18-20-án.

Felkészítő tanárok:

Simon Krisztián felkészítő tanárai: elmélet - Büky Gyöngyi, gyakorlat - Kajtár Jenő

Szücs Ádám felkészítő tanárai: elmélet - Kis László, gyakorlat - Sanda András

 

A szép eredményhez, a továbbjutáshoz gratulálunk, és kívánunk további sikeres szereplést!

Lőeredmény


2016. márc. 4-én Gödöllőn a KatonaSuli program országos Légfegyveres Lövész Kupáján egyéniben a fiúknál Bóday Dominik 9/R osztályos tanuló 6. helyezést ért el 176 köregységgel, a lányoknál Nagy Viktória 10/R osztályos tanuló szintén 6. helyezett lett.

 

Felkészítő: Mészáros Lajos

Kísérő: Szalai István r. őrgy.

 

A sikeres szerepléshez ezúton is gratulálunk!

 

EP

Önvédelem - országos versenyeredmény


Iskolánk 11. R osztályos tanulója Jámbor Andrea 2015. nov. 7-én a Győrújbaráton megrendezett Global Grappling Liga 4. évad 2. országos fordulójában Gi junior kategóriaában I. helyezést ért el a Veszprémi Rendőr Sportegyesület indulójaként.

Felkészítői: sensei Varga Tamás, Tóth Tamás 3 danos mesterek és Rusz Attila r. tzls.

 

Rajzos siker


Varga Tamás 11.s osztályos tanuló a Megyei rajzversenyen Különdíjat kapott.

 

Felkészítő tanára: Borka Sándor

 

Gratulálunk a szép eredményhez!

Fair Play Cup - 2015.11.12.


A Fair Play Cup országos rendezvény körzeti bajnokságának őszi fordulójában iskolánk lány focicsapata 1. helyezést ért el.

A csapat tagjai: Horváth Eszter, Jámbor Andrea, Zsebeházi Henriett, Kozó Kitti, Garai Kata, Simon Liza, Szüszenstein Zsanett, Marton Vanessza, Bíró Gitta

Nincs a képen: Kondor Mariann

Felkészítő: Orbán Zsolt testnevelő

 

Gratulálunk!



Diákolimpia - 2015.11.12.


Iskolánk leány röplabda csapata az V-VI. korcsoportos diákolimpia megyei döntőjében 2. helyezést ért el, ezzel az országos elődöntőbe jutott.

 

A csapat tagjai: Beke Bianka, Beregszászi Boglárka, Kiss Virág, Mics Alexandra, Schmidtauer Anna, Talabér Alexandra, Töli Alexandra és Varga Cintia.

A csapat felkészítője: Vántsa Endre.

 

Gratulálunk a szép eredményhez és felkészítéshez egyaránt!

 

 

Honvédelmi Kötelék - 2015


A 3. Toborzó és Érdekvédelmi Központ idén is megrendezte a "Honvédelmi Kötelék" elnevezésű rendhagyó vetélkedőjét, melyre a megye 12 középiskolája kapott meghívást.

A házi verseny alapján iskolánkat Balogh Dávid (11.K), Rohlik Ádám (11.K), Szőke Martin (11.K) és Stanka Martin (10.R), képviselték az október 14-i veszprémi versenyen. Csapatunk kitartóan küzdött, így a rossz időjárás ellenére is sikerült megszerezniük az előkelő 2. helyezést.

 

Köszönjük a felkészítést és a biztató segítséget Vántsa Endre tanár úrnak!

 

Gratulálunk a csapat tagjainak és felkészítőjének!

 

VEHIR futógála


2015. szeptember 20-án megrendezett VEHIR futógálán iskolánk 2 tanulója Lauer Dominik és Kertai Bendegúz 11.r osztályos tanulók sikeresen teljesítették a 21 km-es félmaratoni távot 1 óra 56 perc alatt és kategóriájuk 3. és 4. helyezettjei lettek.

Gratulálunk! 


Katonai ifjúsági csapatverseny II. helyezés


2015. május 21-én - a Honvédelem Napján - Székesfehérváron a III. Hazámat szolgálom katonai ifjúsági csapatversenyre országosan 15 Katonasulis csapat nevezett.

Iskolánk 10. K osztályos csapata - Balogh Dávid, Dancsok Kristóf, Rohlik Ádám, Szőke Martin - II. helyezést ért el.

Felkészítők: Vántsa Endre, Mészáros Lajos, Nagy Dóra, Eveli Péter

Gratulálunk az eredményes szerepléshez! - Hazámat szolgálom!

Fotópályázat 3. helyezés


A Fény Nemzetközi Évében a Lovassy László Gimnázium által meghirdetett

 „Örökítsd meg a fényt!” című megyei fotópályázaton iskolánk 12V osztályos

tanulója, Auerbach Máté az igen megtisztelő harmadik helyezést szerezte

 meg a bándi Essegvárnál készített képével. Máté munkája a Lovassy által

 rendezett kiállításon év végéig megtekinthető.

Felkészítő tanára: Ladányi Tamás

Gratulálunk a nagyszerű eredményhez!

OSZKTV - 2015


A  2014/2015-ös tanévi Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny április 25-én rendezett székesfehérvári országos döntőjén reál tantárgycsoportban Kukoda Milán (10.A) a 7. és Török Ádám (9.B) a 11. helyezést érték el.

Felkészítőjük: Nagy Györgyi és Jáger Éva

Gratulálunk a szép eredményekhez!

 

KA

Diákolimpia - 2015


Iskolánk leány labdarúgó csapata sikeresen szerepelt a 2015.04.13-án rendezett városi diákolimpián, melyen kiváló teljesítménynek köszönhetően 1. helyezést ért el.

A csapat tagjai: Molnár Vanessza és Ábrahám Réka a 11.r osztályból, Garai Kata(11.s), Simon Kata (12.r), Bíró Gitta(10.c), Kondor Mariann(10.r), Szüszeinstein Zsanett, Horváth Eszter és Kovács Viktória a 9.r osztályból, Kucsera Vivien(10.k).

Felkészítő tanár: Orbán Zsolt

 

Gratulálunk!

Diákolimpia - 2015


Iskolánk röplabdacsapata a 2015.04.08-án Szombathelyen megrendezett diákolimpia országos elődöntőjében 3. helyezést ért el.

A csapat tagjai: Talabér Alexandra, Töli Alexandra, Mics Alexandra, Schmidtauer Anna, Egyed Veronika, Kiss Virág.

Felkészítőjük: Vántsa Endre

A szép eredményhez gratulálunk!

 

OSZKTV _ 2015


Az Országos Szakiskolai Tanulmányi Verseny regionális fordulója után az országos döntőbe jutottak:

Kukoda Milán (10.A) és Török Ádám 9.B.

Felkészítőjük: Nagy Györgyi és Jáger Éva.

Gratulálunk a tanulóknak és a felkészítőknek egyaránt!

KA

Szeiberling-kupa - 2015


A Veszprém Városi Diáksport Bizottság által 2015.03.24-én rendezett diákolimpiai versenyen iskolánk leány röplabda csapata I. helyezést szerzett.


A csapat tagjai:Papetti Daniella 12.R, Gulkai Zsófia 12.R, Talabér Alexandra 11.R, Varga Bianka 12.R, Varga Cintia 10.R, Egyed Veronika 9.S, Borbély Réka 10.R, Schmidtauer Anna 9.R, Kiss Virág 10.S, Töli Alexandra 11.R és Mics Alexandra 10.K.
Felkészítőjük: Vántsa Endre.


Gratulálunk a szép eredményhez!

 

 

OSZKTV - 2015


Az Országos Szakiskolai Tanulmányi Verseny első fordulója után a regionális fordulóba jutottak:

Poór Dávid (10.A), Kukoda Milán (10.A), Pálinkás Richárd (9.B), Simon Krisztián (10.A) és Török Ádám 9.B.

Felkészítőjük: Nagy Dóra, Nagy Györgyi és Jáger Éva.

Gratulálunk a tanulóknak és a felkészítőknek egyaránt!

 

KA

Ismét a röpisek


Iskolánk röplabdacsapata a 2015.02.26-án Veszprémben megrendezett diákolimpia megyei döntőjében 2. helyezést ért el.

 

A csapat tagjai: Talabér Alexandra, Varga Cintia, Töli Alexandra, Mics Alexandra, Schmidtauer Anna, Borbély Réka, Egyed Veronika, Beke Bianka.

 

Felkészítőjük: Vántsa Endre

A szép eredményhez gratulálunk!

 

KA

 

 

újabb röpis siker


Iskolánk röplabdacsapata a 2015.01.14-én Budapesten megrendezett diákolimpia elődöntőjében 3. helyezést ért el.

A csapat tagjai: Gulkai Zsófia, Papetti Daniella, Varga Bianka 12.R-ből; Talabér Alexandra, Töli Alexandra 11.R-ből; Kiss Virág 10.S-ből; Egyed Veronika 9.S-ből; Schmidtauer Anna 9.R-ből.

Felkészítőjük: Vántsa Endre

A szép eredményhez gratulálunk!

 

KA

Rajzverseny


A Megyei Rajzversenyen Szegény Sára 13.s osztályos tanuló III. helyezést ért el, Strenner Tamás 10.S osztályos tanuló különdíjat kapott.
Felkészítő tanáruk: Borka Sándor

Szívből gratulálunk, további alkotói munkájukhoz sok sikert kívánunk!

Megyei honvédelmi verseny


A Magyar Honvédség által rendezett Honvédelmi Kötelék 2014. őszi megyei fordulóján iskolánk csapata az előkelő III. helyezést érte el.

A "Táncsics honvéd" csapatának tagjai: Balogh Dávid, Dancsok Kristóf, Rohlik Ádám, Vesztróczi Richárd 10. k osztályos tanulók voltak.

Felkészítő tanáraik: Nagy Dóra, Vántsa Endre, Eveli Péter

Házi versmondó verseny


2014. okt. 14-én iskolánkban házi versmondó versenyt rendeztünk, ahol az alábbi eredmények születtek:

A 9-10. évfolyamon:
1. helyezettek:
Egyed Veronika 9.s (felkészítő tanára: Szegi Júlia)
Tóth Benjámin 10.r (felkészítő tanára: Márta Attila)
2. helyezett:
Kormos Áron 9.r (felkészítette: Márta Attila)
A 11. és 12. évfolyamon:
1. helyezett:
Gyenes Attila 11.s (felkészítette: Szegi Júlia)
2. helyezett:
Tamás Gergely 12.s (felkészítette: Szegi Júlia)

 Köszönjük a szép délutáni versélményt!

I. helyezés a Pannon Egyetem írópályázatán


A Pannon Egyetem írópályázatán megyénk 15 középiskolájának diákjai mérettettek meg. Vers kategóriában Suszter Márk 12.v osztályos tanuló I. helyezést ért el.

Felkészítő tanára: Szegi Júlia

A szép és eredményes szerepléshez gratulálunk!

Nemzetközi bútorasztalos verseny


A Székesfehérváron megrendezett Nemzetközi Bútorasztalos Versenyen iskolánk tanulói szép eredményekkel szerepeltek:

Simon Krisztián II. , Bíró József III., Fódi Máté IV., és Fódi Bence V. helyezést ért el.

Felkészítő tanáruk: Kajtár Jenő

Szeretettel gratulálunk, további munkájukhoz sok sikert kívánunk!

OSZKTV - 2014


A  2013/2014-es tanévi Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny április 26-án rendezett debreceni országos döntőjén reál tantárgycsoportban Kukoda Milán (9.A) a 3. és Simon Krisztián (9.A) a 10. helyezést érték el.

Felkészítőjük: Krausz Attila

Gratulálunk a szép eredményekhez!

OKRTV - 2014


Április 10-13-án Gyulán rendezték az X. Országos Középiskolai Rendészeti Tanulmányi Versenyt, melyen iskolánk 11.R-es csapata 56 indulóból a 31. helyen végeztek.

A Csapat tagjai: Gulkai Zsófia, Kollát Ábel, Milecz Renáta és Weltner Adrienn.

A csapat felkészítője: Vántsa Endre

A szép eredményhez gratulálunk!

 

KA

Szakmai versenyek eredményei 2014.


A Szakma Kiváló Tanulója Versenyen Bútorasztalos szakmában GERE DÁVID országos II. helyezést ért el.

Felkészítő tanárai: Sanda András szakoktató, Kis László, Büky Gyöngyi szaktanárok

 

A Szakma Kiváló Tanulója Versenyen Festő, Mázoló és Tapétázó szakmában PAVESZKA LÁSZLÓ országos VII. helyezést ért el.

Felkészítő tanárai: Csillag Gyula szakoktató, Hajdúné Medgyesi Andrea, Albert Enikő szaktanárok

 

A Szakmai Érettségi Tantárgyak Versenyén építészeti szakmacsoportban 134 tanuló közül VALASEK VIKTOR , KÓVÁRI KRISTÓF és VÖLGYVÁRI FERENC 13.S osztályos tanulók döntőbe jutottak és szép eredményekkel, valamint a felsőoktatásban érvényesíthető többletpontok megszerzésével zárták a versenyt.

Felkészítő tanáraik: Varga Gyuláné, Hajdúné Medgyesi Andrea szaktanárok

Minden kedves tanulónknak szívből gratulálunk! Kollégáink felkészítését megköszönve kívánunk sok sikert további munkájukhoz!

MH futóverseny


Az MH 54. Veszprém Radarezred által rendezett futóversenyen
9.k osztályos tanulóink dobogós ehlyezéseket értek el:
Pálinkás Richárd II., Farkas Máté III. lett.
Gratulálunk az eredményekhez!

Öveges nyelvi verseny


2014. ápr. 3-án a megyei szakközépiskolák számára rendezett Öveges idegennyelvi
versenyen iskolánk tanulói az alábbi eredményeket érték el:
az I.kategóriában 2.helyezett lett Nagy Gergely, 
3. helyezett lett Marton Vanessza 
a 10.R osztályból.
Felkészítő tanáraik: Bartha Márta és Benczéné Barcza Julianna
Sikeres szereplésükhöz ezúton is gratulálunk!

Sportsikerek


Április 1-én rendezték meg a Megyei Mezei futóversenyt ahol Garai Kata 10.S osztályos tanuló 3. helyezést ért el, az  V. korcsoportos fiú csapat (Papp Dániel - 10.S, Tóth Benjamin - 9.R, Bartha Roland - 10.R, Loksa Norbert - 10.R, Somogyi Barnabás - 10.R) pedig 2. helyezést és ezzel továbbjutottak az országos döntőre.

Felkészítőjük: Németh Eszter.

 

 

Iskolánk V. korcsoportos leány röplabda csapata 2014.04.02-án Szombathelyen bejutott az országos 8-as döntőbe.

A csapat tagjai: Borbély Réka 9.R, Varga Cintia 9.R, Talabér Alexandra 10.R, Töli Alexandra 10.R, Kiss Virág 10.R, Gulkai Zsófia 11.R, Pappeti Daniella 11.R.

Felkészítőjük: Vántsa Endre

 

Gratulálunk minden eredményes sportolónknak és felkészítőjüknek egyaránt.

 

Magyar Asztalos 2014.


A Magyar Asztalos Tanulmányi Versenyen iskolánk csapata országos III. helyezést ért el.

A csapat tagjai: Gere Dávid, Hertner Dávid és Schmidéliusz László 11.b osztályos tanulók

Felkészítő tanárok: Sanda András, Büky Gyöngyi, Kis László

 A kiemelkedő eredményhez szívből gratulálunk!

Környezetvédelmi vetélkedő


Az E-nergia regionális környezetvédelmi vetélkedő döntőjében a 9.s osztály csapata: Kiss Virág, Noveczky Richárd, Varga Tamás és Virth Bence idősebb korosztályokat megelőzve 4. helyezést ért el.

Felkészítő tanáraik: Albert Enikő és Körmendiné Oláh Gyöngyi

Gratulálunk a sikeres szerepléshez!

Városi mesemondó verseny helyezés


A Heltai Gáspár városi mesemondó versenyen Földes Fanni 11.s osztályos tanulónk 3. helyezést ért el.

Felkészítő tanára: Szegi Júlia

Gratulálunk a szép eredményhez!

Újabb röpis siker


Iskolán leány röplabda csapata a VI. korcsoportos diákolimpia megyei döntőjében 3. helyezést ért el.
A csapat tagjai: Ábrahám RÉka, Gulkai Zsófia, Kiss Virág Bernadett, Nagy DOminika, Papetti Daniella, Talabér Alexandra, Töli Alexandra, Varga Bianka, Varga Cintia.
A csapat felkészítője: Vántsa Endre.

 

A szép eredményhez gratulálunk!

 

Szép eredmény a rajzversenyről


2013. nov. 9-én a Padányiban megrendezett Főegyházmegyei rajzversenyen Szegény Sára 12.s osztáyos tanulónk III. helyezést ért el.

Felkészítő tanára: Borka Sándor

A nagyszerű eredményhez szívből gratulálunk!

 

Sportsiker


A november elején rendezett MEDGYASZAY RÖPLABDA MIX ŐSZI KUPÁN iskolánk csapata 1. helyezést ért el.
A csapat tagjai: Ábrahám Réka, Varga Bianka, Pongrácz István, Pasnyevszki Pál, Pintér Károly, Király Róbert, Kiss Virág, Töli Alexandra, Talabér Alexandra, Papetti Daniella, Gulkai Zsófia, Baranyai Péter, Varga Cintia, Mezőfi Krisztián, Freisinger Martin 

A csapat felkészítője: Vántsa Endre.

Gratulálunk a szép eredményhez!

 

 

Iskolai versmondó verseny


A 2013. nov. 5-i iskolai versmondó versenyen I. helyezést ért el Takács Szabina 11s és Gyenes Attila 10s osztályos tanuló, II. helyezést ért el Földes Fanni 11s és Lengyel György 10s osztályos tanuló, III. helyezést ért el Némethy Zalán 10s osztályos tanuló.

Gratulálunk nekik és felkészítőjüknek! 

Jó tanuló - jó sportoló 2013.


Iskolánk tavaly érettségizett tanulója Horváth Marcell (13.s) 2013. ápr. 26-án Magyarország jó tanulója- jó sportolója díját vehette át Balog Zoltán miniszter úrtól.

A rangos elismeréshez ezúton is gratulálunk!

Röplabda eredmény


A Kaposváron rendezett leány V.korcsoportos röplabda országos elődöntő második helyezett csapat tagjai (a képen balról jobbra) Ábrahám Réka 10.R, Kiss Virág 9.R, Töli Alexandra 9.R, Varga Bianka 10.R, Talabér Alexandra 9.R, Gulkai Zsófia 10.R, Papetti Daniella 10.R.

Felkészítő tanáruk: Vántsa Endre
 
Gratulálunk!

Magyar Asztalos


A Magyar Asztalos tanulmányi verseny országos döntőjét nyerte iskolánk 12. b osztályos csapata: Benkő Balázs, Horváth Péter és Tóth Krisztián.

A versenyzőkről, a helyezettekről és az elért pontokról a Magyar Asztalos című újság is beszámolt.

A Veszprémi Napló 2013. május 16-i számának kapcsolódó cikke itt olvasható.

Felkészítő tanáruk: Sanda András

Gratulálunk a szép eredményhez!

Szakma Kiváló Tanulója


A Szakma Kiváló Tanulója Versenyen, kőműves szakmában, Molnár József 12.A osztályos tanulónk országos 6. helyezést ért el.


Felkészítő tanárai: Albert Enikő és Stéger Zoltán

Kiemelkedő eredményéhez szívből gratulálunk!

 

XIX. Nemzetközi Építész Diákkonferencia


A Nemzetközi Építész Diákkonferencia tabló pályázatán iskolánk csapata Különdíjat nyert.

A csapat tagjaiLoch Nikolett és Jakab Dorottya 14. M osztályos magasépítő technikus tanulók

Felkészítő tanárok: Borka Sándor és Tölgyesi Ákos

 A kiemelkedő eredményhez szívből gratulálunk!

OSZKTV 2013


Biró Kitti 10. A osztályos tanulónk az Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny regionális fordulójában 5. helyezést ért el.

Felkészítője: Szegi Júlia tanárnő

Az elért eredményhez gratulálunk!

Nemzetközi építész különdíj


A XIX. Nemzetközi Építészkonferencia és a Porta Speciosa Egyesület által meghirdetett felmérési pályázaton  iskolánk pályaműve a rajzi és művészies kivitelért Különdíjat nyert.

A pályamű készítői: Horváth Ferenc 14.M és Mácsai Krisztina 13.M osztályos magasépítő technikus tanulók

Felkészítő tanárok : Borka Sándor és  Tölgyesi Ákos

A kiemelkedő sikerhez szívből garatulálunk!

Magyarország az én hazám - országos döntő


2013. április 6-án rendezték Budapesten a Stefánia Palotában a Magyarország az én hazám műveltségi vetélkedő országos döntőjét, melyre két csapattal jutottunk be.
A szakiskolai kategóriában I. helyezést elért csapat tagjai: Bíró Kitti
                                                             Molnár Boglárka
                                                             Simon Luca
A szakközépiskolai csapat 8. helyezést ért el: Banitz Valentin
                                            Juszczak Erik
                                            Molnár Bence
Felkészítő: Nagy Dóra tanárnő

Valamennyiüknek gratulálunk!

Szakmai versenyeredmény - 2013


 

Takács Barnabás 2/12.A osztályos tanuló a Szakma Kiváló Tanulója Verseny országos döntőjében járműfényező szakmában a 4. helyezést érte el. Kiemelkedő eredménye alapján a májusi szakmai vizsga letétele alól mentesül, eredménye jeles.

 

Felkészítő tanárai:  Erdősi Ákos tanár úr és Jáger Éva tanárnő

 

 

Kimagasló eredményéhez szívből gratulálunk!

 

 

 

Szakmai versenyeredmények 2013


A Szakma Kiváló Tanulója Verseny döntőjébe jutott:

Takács Barnabás 12.a járműfényező tanuló,

az előválogatóba jutott tanulóink: Barcza Dávid 11.c ács, Molnár József 12.a kőműves.

A Magyar Asztalos tanulmányi verseny döntőjébe iskolánk két csapata jutott be.

Az Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny regionális fordulójába jutottak:

magyarból: Berkes Georgina  és Biró Kitti 10.a,

történelemből: Benkő Mónika és Szabó Bernadett 10.a,

számítástechnikából Nagy István és Tóth András 2/10.c osztályos tanulók.

Felkészítők: Szegi Júlia, Nagy Dóra és Nagy Györgyi tanárnők

Gratulálunk!

Röpis siker


Iskolán V. korcsoportos lány röplabda csapata a megyei bajnokságon 2. helyezést ért el, és ezzel bejutottak az országos selejtezőbe.

A csapat tagjai: Ábrahám Réka - 10.R
Gulkai Zsófia - 10.R
Kiss Virág Bernadatt - 9.R
Papetti Daniella - 10.R
Talabér Alexandra - 9.R
Tölli Alexandra - 9.R
Varga Bianka - 10.R
A csapat felkészítője: Vántsa Endre.

Gratulálunk!

 

 

Kézis siker


Iskolánk amatőr fiú kézilabdacsapata a megyei bajnokság első helyezettje lett, így jogosultságot szereztek az országos döntőn való részvételre.

A csapat tagjai: Czetti Miklós, Erdélyi Dániel, Freisinger Martin, Kalincsák Dávid, Karácsony Krisztián, Király Róbert, Lang Marcell, Nádasdi Zsolt, Schmidtauer Martin, Szűcs Ádám, Varga Kevin, Brunner Zsolt, Márki Balázs és a képről hiányzó Molnár Bence.

A csapat edzője: Orbán Zsolt

Gratulálunk!

Matematikai versenyeredmény


Pilka Péter 10. s osztályos tanulónk az Arany Dániel matematikaverseny második fordulójába jutott.

Felkészítő tanára: Tusják Tünde

Ezúton is gratuláluk az eredményhez!

Akikre büszkék vagyunk


A 2011/2012-es tanév kiemelkedõ tanulmányi versenyeredményeiért, 2012. okt. 17-én - ünnepélyes körülmények között - iskolánk 9 diákját és 10 tanárát jutalmazta Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata.

Ezúton is gratulálunk Nekik!

Kamarai díj


Az intézmények és a gyakorlati képzőhelyek javaslata alapján két tanulónk, Korona Krisztián és Mertus Kornél az Év Tanulója kamarai díjat kapott.

Az elismeréshez gratulálunk!

 

 

Magyarország az én hazám


Május 12-én rendezték Budapesten a Stefánia Palotában a "Magyarország az én hazám" műveltségi vetélkedő országos fordulóját, ahol iskolánk a szakközépiskolai kategóriában 3. helyezést ért el.
Csapattagok: Juszczak Erik, Molnár Bence, és Valasek Viktor 11.s osztályos tanulók
Szakiskolai kategóriában 6. helyezést kapott: Borsi Alexandra, Durecz Katalin, és Garber Kitti 10. a osztályos tanulókból álló csapat.

Felkészítő tanáruk: Nagy Dóra

Gratulálunk a szép eredményekhez!

Foci versenyeredmény


Iskolánk 6. korcsoportos kispályás labdarúgaó csapata a hétvégén az országos döntőben 1. helyezést ért el.

 

 

Csapat tagjai: Oszkó Dániel, Szűcs Ádám (a torna legjobb kapusa), Bozsár Gábor, Osvald Ádám, Balogh Roland, Lázár Norbert, Benkő Attila, Bierbauer Dániel. 

Felkészítőjük: Vántsa Endre, aki kiérdemelte a legjobb edzőnek járó elismerést.

 

 

 

Gratulálunk a csapatnak és a felkészítőnek egyaránt!

A tornáról további információk az MDSZ honlapján.

Ismét jó tanuló - jó sportoló


Második alkalommal vehette át a Magyar Köztársaság jó tanulója - jó sportolója díjat iskolánk végzős diákja: Horváth Marcell 13s

Ezúton is gratulálunk a rangos kitüntetéshez!

Helikon - 2012


Az idei Helkoni Ünnepségeken iskolánk két tanulója indult és szerepelt eredményesen: 12.V osztályból Csizmadia Petra néptánc kategóriában, és a 9.r osztályból Weltner Adrienn moderntánc kategóriában. Adrienn bronz minősítést kapott.

Gratulálunk!

OSZKTV 2012


A szegedi OSZKTV 4526 versenyzőjéből
Durecz Katalin (10.A) magyarból a 10. helyen végzett.
Tóth Krisztián (10.B) informatikából a 6. helyen végzett.

Felkészítők: Fülöpné Horváth Mária és Linczmayer Éva

Gratulálunk a szép eredményhez!

Nemzetközi Építész Diákkonferencia


A XVIII. Nemzetközi Építész Diákkonferencia " Ipari örökségünk épített emlékei " című pályázatára készített tablóval iskolánk tanulói II. helyezést értek el.

Csapatunk tagjai: Grósz Kitti, Veinhardt Marianna, Simon Endre 14. M osztályos tanulók

 

Felkészítő tanáruk: Borka Sándor

A kiemelkedő eredményhez szívből gratulálunk, munkájukhoz és tanulóink továbbtanulásához sok sikert kívánunk!

Kozmetikus verseny


A győri országos kozmetikus versenyen Eszes Fanni alkalmi smink kategóriában 1. , fantázia smink kategóriában 3. helyezést ért el.

Pilter Patrícia alkalmi smink kategóriában 3. , fantázia smink kategóriában 4. helyezést ért el.

Gratulálunk tanulóinknak és felkészítő tanáraiknak a sikerekhez!

SZKTV 2012


A Szakma Kiváló Tanulója Versenyen Vajda Borbála 14.K kozmetikus tanuló 5. helyezést ért el.

Felkészítő tanárai: Auerbach Szilvia és Hauberné Görögh Borbála

Az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen Gyenge Balázs 14.V elektronikai technikus tanuló 8. helyezést ért el.

Felkészítő tanárai: Balogh András, Puskás József, és Dr. Wirth Ernő

Szívből gratulálunk tanulóinknak és felkészítő tanáraiknak a szép országos eredményekhez!

Verseny


Az országos szakiskolai tanulmányi verseny döntőjébe jutott:

 magyar nyelv és irodalomból: Durecz Katalin 10.a osztályos tanuló,
     informatikából:                Tóth Krisztián   10.b osztályos tanuló
 
Felkészítő tanáraik:   Fülöpné Horváth Mária                                   
                                   Linczmayer Éva
A sikeres szerepléshez gratulálunk!

Asztalos versenyeredmény


A Magyar Asztalos Országos Tanulmányi Versenyen iskolánk csapata az előkelő III. helyezést érte el.

A csapat tagjai:  Horváth Péter 11.B, Mertus Kornél 13.F, Korona Krisztián 12.B

                                

A szép eredményhez tanulóinknak és felkészítő tanáraiknak szívből gratulálunk!

Kozmetikus versenyeredmény


A zalaegerszegi országos kozmetikus versenyen Sütő Nikolett 13.k osztályos tanuló nappali smink kategóriában I., Eszes Fanni 14.k osztályos tanuló estélyi és fantáziasmink kategóriában IV. helyezést ért el.

A szép eredményekhez gratulálunk!

SZKTV döntősök


Az MKIK által szervezett Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV), és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) országos döntőjébe jutott:

 Vajda Borbála 14.K osztályos kozmetikus tanulónk

Felkészítő tanára: Auerbach Szivia

 Gyenge Balázs 14.V osztályos elektronikai technikus tanulónk

Felkészítő tanára: Balogh András, Dr. Wirth Ernő, Puskás József

A sikeres szerepléshez ezúton is gratulálunk!

Versenyeredmény az Implomon


Az Implom József megyei helyesírási versenyen 3. helyezést ért el Durecz Katalin 10.a osztályos tanuló, 6. helyezést ért el Varga Máté 11.v osztályos tanuló.

Felkészítő tanáraik: Fülöpné Horváth Mária és Szabó Péter

Gratulálunk a sikeres szerepléshez!

Házi vers- és prózamondó verseny eredménye


Az okt. 24-i iskolai vers- és prózamondó verseny eredményei:

Szakiskola:

I. helyezett (prózamondás): Csajka Ramóna 10.a

I. helyezett (versmondás): Bíró Kitti 9.a

Szakközépiskola:

I. helyezett: Maász Barnabás 12.v

II. helyezett: Boncz Antónia 11.v

III. helyezett: Bartha Karolina 9.r

Ezúton is gratulálunk valamennyüknek!

Labdarúgó siker


Április 28.-án csütörtökön iskolánk félamatör kispályás labdarúgócsapata megyei diákolimpiai megmérettetésen 3. helyezést ért el.

Csapatagok: Tar Tamás, Lázár Norbert, Balogh Roland, Szűcs Ádám, Oszkó Dániel, Bozsár Gábor.

Felkészítő tanár: Vántsa Endre

OSZKTV


Az számítástechnika OSZKTV országos döntőjén - több, mint 1000 indulóból -, 12. lett Tóth Krisztián 9.B osztályos tanuló.

Felkészítő tanára: Linczmayer Éva

Gratulálunk a sikerhez!

Sport eredmény


Ápr. 13-án Gödöllőn a 12.s osztály csapata az Országos Mezei Futóversenyen 11. helyezést ért el.

A csapat tagjai: Horváth Marcell, Nagy Alex, Nagy Patrik, Öveges Mátyás

Felkészítő tanár: Németh Eszter

Gratulálunk Nekik!

Nemzetközi Építészeti Diákkonferencia


Iskolánk a hétvégén Székelyudvarhelyen megrendezett Építészeti Diákkonferencián vett részt.

A "Románkori vagy középkori építészet lakóhelyeden vagy környékén" című pályázaton iskolánk tanulói II. helyezést értek el.

A csapat tagjai: Grósz Kitti, Veinhardt Mariann (13.m), Murgás Gergely (14.m)

Felkészítő tanár: Borka Sándor

A szép eredményhez gratulálunk!

Sport siker


A Veszprém Városi Diáksport Bizottság által rendezett diákolimpiai versenyen iskolánk csapata a "Szeiberling Mátyás" fiú labdarúgás sportágban elért első helyezett csapata:

 

 

Álló sor balról:Gál Krisztián(13.F) Szűcs Ádám(10.V) Vadas Gábor(13.F) Lengyel Szabolcs(13.f) Tar Tamás(13.b) Mészár Gábor (13.f). Elöttük balról: Marton Bence (13.s) Hazuga Soma (13.s) Simon Dávid (9.v) Ónodi Alex (11.s)

Felkészítő tanár: Vántsa Endre

Gratulálunk Nekik!

SZÉTV eredmény


Horváth Péter 12.v osztályos tanuló a Szakmai előkészítő Érettségi Tantárgyak országos Versenyén faipari szekcióban 1. helyezést ért el.

Felkészítő tanára: Hofstetter József

A szép eredményhez gratulálunk!

Fodrász és kozmetikus verseny


2011. ápr. 3-án Zalaegerszegen megrendezett országos fodrász és kozmetikus versenyen tanulóink szép eredményeket értek el:

Kovács Eszter (13.c) I. helyezett női hajvágás kategóriában, Eszes Fanni (13.k) I. helyezett fantázia smink és III. helyezett alkalmi smink kategóriában, Kecskés Lídia (13.k) II. helyezett fantázia smink, IV. helyezett nappali smink kategóriában.

e.f.13.k

Gratulálunk, és további szép sikereket kívánunk!

Kozmetikus és fodrász verseny eredménye


A márc. 24-én megrendezett első kozmetikus és fodrász verseny első helyezettjei:

Pilter Patrícia 13.k és Marosi Melinda 12.c

Gratulálunk Nekik és valamennyi résztvevőnek!

A verseny képei megtekinthetők a Képtár menüpont (Diáknapok 2011) alatt.

Magyarország az én hazám - Örökségünk 48


Örökségünk 48 történelmi vetélkedő országos döntőjén a 11.v osztály csapatai - Kemény Ferenc, Kiss Richárd, Maász Barnabás; Bordács Zsolt, Molnár Bence, Németh Bencea 7. helyen végeztek.

Felkészítő tanár: Böhm László

Magyarország az én hazám - honismereti és komplex műveltségi vetélkedő országos döntőjén iskolánk egy szakközépiskolai és egy szakiskolai csapattal vett részt. Szakiskolai csapat tagjai: Borsi Alexanda, Durecz Katalin, Garber Kitti a 9. a osztályból, a szakközépiskolai csapat tagjai: Brunner Zsolt, Juszczak Erik, Valasek Viktor a 10. s osztályból.

Mindkét csapat a saját kategóriájában országos 4. helyezést ért el, és ezzel egy Parlamentbe szóló kirándulást nyertek.

Felkészítő tanár: Nagy Dóra

Gratulálunk Nekik!

Implom versenyeredmény


Az Implom József Kárpát-medencei helyesírási verseny megyei fordulóján 2. helyezést ért el Antal Stefánia 9.a osztályos tanuló.

Felkészítője: Fülöpné Horváth Mária tanárnő

A szép eredményhez gratulálunk!

Jó tanuló - jó sportoló


Horváth Marcell 12.S osztályos tanulónk - a 2010-es országos tájfutó diákolimpián egyéniben elért győzelméért -
 
a  megyeháza Szent István Termében vehette át a
Veszprém megye jó tanulója- jó sportolója díjat,
 
a Veszprém Arénában pedig a
Veszprém város jó sportolója díjat.
Gratulálunk!

Versenyeredmények


A 2010. dec. 9-én megtartott Heltai Gáspár városi mesemondó versenyen iskolánk tanulói is részt vettek.

Paál Kristóf 10.c osztályos tanuló II. helyezést, Fürdős Dominika 10.c osztályos tanuló III. helyezést ért el.

Felkészítőjük: Szegi Júlia tanárnő

Gratulálunk és további szép eredményeket kívánunk!

Fodrász versenyeredmény


Kovács Eszter 13.C osztályos tanuló a Harruckern Kupán 2. helyezést ért el női divathajvágás területén, az országos haj- és divatversenyen pedig országos 1. lett.

Gratulálunk tanulónknak és a felkészítő kollégáinknak!

Városi jutalmazottjaink


Veszprém városa minden évben megjutalmazza az előző tanév legjobb városi versenyzőit és a felkészítő pedagógusokat.

Az idén iskolánkból Németh Henriett 10.b osztályos tanuló, és felkészítője Fülöpné Horváth Mária tanárnő, illetve  Várszegi Martin 12.v osztályos tanuló, és felkészítője Szegi Júlia tanárnő vehette át városunk jutalmát Porga Gyula polgármester úrtól, a tegnapi napon a Simonyi iskolában.

http://www.naplo-online.hu/kultura_es_oktatas/20101110_diakok_jutalom

A sikeres szerepléshez és a jutalmazáshoz ezúton is gratulálunk, további sok sikert!

Jó tanuló - Jó sportoló


A Magyar Köztársaság Jó tanulója – Jó sportolója díját kapta meg 2010. márc. 22-én Budapesten Horváth Marcell 11.s osztályos tanuló.

Kitüntetéséhez szívből gratulálunk!

 

Bejelentkezés

@tmvp.hu

Elérhetőségek
  • Igazgató: Eveli Péter

  • Levelezési cím: 8200 Veszprém, Eötvös K. u. 1

  • Telefonszám: (88) 420-267

  • Fax szám: (88) 420-004

  • E-mail cím: iskola@tmvp.hu

  • OM azonosító: 203066

  • Táncsics Alapítvány:
  • 19263638-1-19

  • Veszprémi Táncsics
  • Diáksport Egyesület:
  • 18872240-1-19